|
|
|
| Brazília: 17/18 |
|
2009. Augusztus 30. Brazil Nagydíj
A sokak által kedvelt Brazil pálya adott otthont az idény utolsó előtti futamának. A szoros pontverseny miatt mindenki számára fontos volt a futam, és megpróbálta kihozni magából a maximumot. Marcosnak a bajnoki cím megszerzéséhez 2 ponttal többet kellett szereznie Massatnál, Bertinek pedig a győzelem lett volna az egyetlen esélye. Az első helyért valóban a két bajnokesélyes harcolt. A verseny vége felé annyira együtt autóztak az élen, hogy sokszor 1 ezred másodperc volt csak a kettejük közti különbség. Végül Massatot intették le elsőként, aki a 10ponttal életben tartotta bajnoki esélyeit, 9 pontos hátránya van Marcoshoz képest. Tehát a bajnoki cím megszerzése nem lehetetlen, igaz ehhez egy újabb győzelemre lenne szüksége AbuDhabiban, úgy hogy Marcos nem szerez pontot. Azonban a futamértékelőjében Marcos bejelentette, hogy nincs sajnos lehetősége a szezonzárón való indulásra. Szotyi is bejelentette, hogy ez lesz az utolsó futama, szintén a tanulmányok miatt. Próbálkozott maradandót alkotni, és részben sikerült is neki. Alig megtankolt autóval a 8. helyre kvalifikálta magát, majd a jó rajtnak köszönhetően az élen is autózhatott egy ideig.
Ezután következett Abu Dhabi. Akik indultak a versenyen, már nyilván tudják a végeredményt.
A szezonzáró hír ironerre vár, aki mellé Tailort választottátok meg vezetőnek a helyemre. Őt is lehet zargatni MSNen, ha valami problémátok van!
| Poz. |
Becenév |
Csapat |
Körök |
Idő |
Átlagsebesség |
Pont |
Büntetés |
| 1. |
Massat |
Ferrari |
53 |
1:05:05.191 |
--- |
10 |
Legjobb kör: 1:11.823 |
| 2. |
Marcos |
McLaren |
53 |
+0:00.232 |
--- |
8 |
Legjobb kör: 1:11.761 |
| 3. |
Berti |
BMW |
53 |
+0:22.699 |
--- |
6 |
Legjobb kör: 1:12.298 |
| 4. |
EasyGhost |
Toyota |
53 |
+0:50.064 |
--- |
5 |
Legjobb kör: 1:12.783 |
| 5. |
Jarmen_Kell |
Force India |
53 |
+0:51.519 |
--- |
4 |
Legjobb kör: 1:12.683 |
| 6. |
Tailor |
McLaren |
53 |
+0:52.369 |
--- |
3 |
Legjobb kör: 1:12.799 |
| 7. |
Otto |
Honda |
53 |
+0:57.545 |
--- |
2 |
Legjobb kör: 1:12.889 |
| 8. |
Pusyy |
Toyota |
52 |
+1 kör |
--- |
1 |
Legjobb kör: 1:13.115 |
| 9. |
DjDanee |
Red Bull |
52 |
+1 kör |
--- |
|
Legjobb kör: 1:13.147 |
| 10. |
Urameshi |
BMW |
52 |
+1 kör |
--- |
|
Legjobb kör: 1:12.516 |
| 11. |
Bart |
Toro Rosso |
52 |
+1 kör |
--- |
|
Legjobb kör: 1:14.400 |
| 12. |
Kimibau |
Ferrari |
52 |
+1 kör |
--- |
|
Legjobb kör: 1:13.079 |
| 13. |
Janiisten |
Super Aguri |
52 |
+1 kör |
--- |
|
Legjobb kör: 1:13.564 |
| 14. |
Szotyi |
Red Bull |
52 |
+1 kör |
--- |
|
Legjobb kör: 1:12.850 |
| 15. |
ironer |
Renault |
50 |
+3 kör |
--- |
|
Legjobb kör: 1:14.062 |
| 16. |
Bendi |
Super Aguri |
17 |
--- |
--- |
|
Felfüggesztés |
|
|
| DjDanee - 2009. 09. 09. |
|
|
| Japán - Fuji Speedway |
|
2009. augusztrus 23. Japán Nagydíj Ismét 18an álltunk rajtrácsra, de ennek ellenére elég szorosra sikerült az időmérő. Marcos szerezte meg a pole-t, de a 15. helyen Szotyi is 2 másodpercen belül volt hozzá képest. Ez egy izgalmas versenyt vetített előre, és szerintem az is volt. Már csak a rengeteg induló miatt is - mindenki talált magának ellenfelet.
Sajnos az első kanyar nem ment tökéletesen. A replayem nem akar működni, csak annyit tudok mondani, hogy sokan megpördültünk, kikerültünk a fűre rengeteg időt vesztve ezzel, de utána jöhetett a felzárkózás, ami egy kis színt vitt a játékba. Az élen a szokásos trió hajtott a győzelemért: Massat, Marcos és Berti. Marcosnak az egyik kiállásánál kommunikációs gondjai akadtak a csapatvezetéssel, és a szerelők megpróbálták helyrehozni az apró sérüléseket az autón, ezzel csökkentve Marcos esélyeit hogy utolérje Massatot. Az időveszteség ellenére a végére elég közel került a Ferrarihoz, de még nem volt előzési távolságan. Berti utánuk 20 másodperccel futott be. Majd a futam után jöttek az óvások. Most a bírák ironer és Berti voltak és kiosztottak néhány büntetést szabályszegésért. EasyGhost, Tailor és ironer kaptak 25másodperces időbüntetést mások kilökéséért. Ezen felül kapott még a futamon elsőként célba érő Massat is, az időmérőn való szélesítésért, szintén 25sec-et a futam eredményéhez. Ez elég rendesen átformálta a végeredményt (az első három végső sorrendje látható a képen is), EasyGhost is elvesztette az egy pontot érő nyolcadik helyét.
Ugyan a végleges sorrend elég későn alakult ki, a beszámolók megírását ez nem kéne, hogy befolyásolja. Az, hogy utólag esetleg módosul a sorrend, nem változtat azon, hogy mi történt veletek a futamon, és hanyadiknak értetek célba vasárnap este. Massat még mindíg nem írta meg a Japánt, annak ellenére, hogy azóta Brazíliában is rajthoz állt. Akinek elmaradása van az kérem rendezze a napokban (mondjuk péntekig), vagy kap egy szép "nem írt beszámolót" a megfelelő helyre.
| Poz. |
Becenév |
Csapat |
Körök |
Idő |
Átlagsebesség |
Pont |
Büntetés |
| 1. |
Marcos |
McLaren |
50 |
1:04:06.062 |
--- |
10 |
Legjobb kör: 1:14.874 |
| 2. |
Berti |
BMW |
50 |
+0:09.886 |
--- |
8 |
Legjobb kör: 1:15.026 |
| 3. |
Massat |
Ferrari |
50 |
+0:22.103 |
--- |
6 |
Legjobb kör: 1:15.239 |
| 4. |
Pusyy |
Toyota |
50 |
+0:56.065 |
--- |
5 |
Legjobb kör: 1:15.832 |
| 5. |
Kimibau |
Ferrari |
50 |
+0:58.510 |
--- |
4 |
Legjobb kör: 1:15.547 |
| 6. |
Urameshi |
BMW |
50 |
+1:04.428 |
--- |
3 |
Legjobb kör: 1:15.538 |
| 7. |
Tailor |
McLaren |
49 |
+1 kör |
--- |
2 |
Legjobb kör: 1:15.330 |
| 8. |
Bart |
Toro Rosso |
49 |
+1 kör |
--- |
1 |
Legjobb kör: 1:16.297 |
| 9. |
EasyGhost |
Toyota |
49 |
+1 kör |
--- |
|
Legjobb kör: 1:15.841 |
| 10. |
DjDanee |
Red Bull |
49 |
+1 kör |
--- |
|
Legjobb kör: 1:16.833 |
| 11. |
Bendi |
Super Aguri |
49 |
+1 kör |
--- |
|
Legjobb kör: 1:17.123 |
| 12. |
Szotyi |
Red Bull |
49 |
+1 kör |
--- |
|
Legjobb kör: 1:16.051 |
| 13. |
ironer |
Renault |
49 |
+1 kör |
--- |
|
Legjobb kör: 1:16.809 |
| 14. |
Zsoltee |
Renault |
48 |
+2 kör |
--- |
|
Legjobb kör: 1:15.959 |
| 15. |
Dimitrij |
Force India |
48 |
+2 kör |
--- |
|
Legjobb kör: 1:16.361 |
| 16. |
Jarmen_Kell |
Force India |
33 |
--- |
--- |
|
Felfüggesztés |
| 17. |
Janiisten |
Super Aguri |
6 |
--- |
--- |
|
DNF |
| 18. |
Montoya |
Toro Rosso |
23 |
--- |
--- |
|
DNF |
|
|
| DjDanee - 2009. 09. 02. |
|
f1, formula 1, online , league, liga, rfactor
f1, formula 1, online , league, liga, rfactor
f1, formula 1, online , league, liga, rfactor |
|
|
Brazil nagydíj
 |
| Időmérő: Augusztus 30. (20.30) |
| Verseny: Augusztus 30. (21.00 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
781 kör |
| Schneider Bertold |
| BMW |
| 97 pont |
 |
|
|
|
 |
774 kör |
| Schneider Bertold |
| RedBull |
| 43 pont |
 |
|
|
|
 |
711 kör |
| ironer |
| Renault |
| 3 pont |
 |
|
|
|
 |
709 kör |
| ironer |
| Toyota |
| 25 pont |
 |
|
|
|
 |
705 kör |
| Bart |
| Torrorosso |
| 22 pont |
 |
|
|
|
|
|